Üdv!

Üdvözlünk mindenkit a Healthy Blog nevű blogunkon!

Régóta tervezzük, hogy létrehozunk egy egészséggel foglalkozó blogot, de még eddig nem volt rá időnk a tanulás miatt. Most jött el az a pillanat, hogy leültünk, és közösen megbeszéltük, mit hogyan gondolunk.
Szeretnénk elmondani, mire számíthattok majd a jövőben, ha követtek minket!

Mit találhattok majd a blogon?
Nos, mint a neve is mutatja, egészséggel kapcsolatos bejegyzéseket fogtok találni. De ez nem azt jelenti, hogy csupa egészséges étel és a testmozgás lesz az egyetlen téma, amiről szót ejtünk. Természetesen ez is fontos, de az egészség nem csak a fizikális jólétet jelenti - fontos, hogy az ember pszichésen, vagyis lelkileg is jól érezze magát. Segítünk többféle módon, tapasztalatokat és a tudásunkat osztjuk meg veletek. Véleményeiteket örömmel fogadjuk! A menüben láthattok különböző oldalakat: Rólunk, Szépségápolás, Lelki egészség, Testedzés, Táplálkozás. Felmerülhet a kérdés, hogy a Szépségápolás mit keres egy ilyen blogon? Egyszerű: a szépségápolás megnyugtat, megtisztít és a közérzetet is javítja, ami nagyon fontos. Különböző módjai vannak, de ez majd hamarosan kiderül!

Mennyire hihettek majd az olvasottaknak?
Természetesen nem fogunk olyan dolgot megosztani veletek, amiben mi sem vagyunk biztosak, csak valahol olvastuk az interneten. Serena a tapasztalatait el tudja mondani, csodás eredményeket ért el az egészség terén. Lux pedig egészségügyi szakközépiskolában tanult, ahonnan tudását merítette, de ő is rendelkezik egészséggel kapcsolatos tapasztalatokkal. Igaz dolgokat írunk le, de ha bármiféle kétség felmerülne, nyugodtan írjatok!

Milyen gyakran jönnek a bejegyzések?
Ezt sajnos előre nem lehet megmondani, de már most tele vagyunk ötletekkel! Úgy lesz bejegyzés, ahogy az időnk engedi, de hetente legalább egyszer megpróbálunk jelentkezni.

Miért fontos nekünk az egészség?
Manapság sajnos a legtöbb tinédzsert - és felnőtt embert - nem érdekli a saját egészsége. Egy pár éve még mi sem foglalkoztunk vele annyira, viszont valami történt, ami miatt ez megváltozott. Elkezdtünk sportolni, megkóstoltunk egy-két egészséges ételt, s odafigyeltünk az idegrendszerünkre is. Ez nem ment egyik napról a másikra, hosszú idő kellett hozzá, de teljes mértékben megérte, mert most már mindketten jól érezzük magunkat a bőrünkben!

Milyenek vagyunk mi valójában?
Az edzőteremben nem találsz meg minket, a sportot inkább a szabad levegőn szeretjük. Futás, úszás az, ami főként szóba jöhet! Táplálkozással kapcsolatban is el kell mondanom, hogy nem eszünk naponta salátát, nekünk is becsúszik egy-két édesség, ami fontos a szervezetnek, de erről majd a későbbiekben bővebben beszélünk. Nem vagyunk olyanok, hogy csak egymással foglalkozunk, és a körülöttünk lévő világ nem érdekel. Átlagos tinédzserek vagyunk, járunk bulizni, hétvégén esténként soha nem tartózkodunk otthon. És higgyétek el, hogy ez is kell az egészséghez - nem a testihez, hanem a lelkihez! Szeretünk társaságban lenni. Egyszerűen csak annyi az egész, hogy a jövőnkre gondolunk, nem szeretnénk 30 évesen egészségi problémákkal küzdeni - de az egészséges életmódot soha nem késő elkezdeni!

Hamarosan jövünk az első bejegyzéssel!

Serena és Lux

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése