Gyógytea, avagy az ember legjobb barátja

Sziasztok!
Mostani bejegyzésemet a gyógyteák pozitív hatásairól készítettem tapasztalataim alapján, ugyanis pár éve kezdtem el fogyasztani. Egy kórházi gyakorlatom alkalmával volt szerencsém találkozni egy idős hölggyel a sebészeten. Csonttörés miatt feküdt bent, de nekem már első látásra feltűnt, hogy van benne valami különleges, így hát odamentem hozzá beszélgetni. Bemutatkoztam, és ambuláns lapjára pillantottam, ahol fel volt tüntetve az életkora, amin én magam is meglepődtem. A hölgy 82 éves volt, de 20-30 évet simán letagadhatott volna! Sima bőre volt és hosszú, egészséges haja! Mosolygott, kedvesen kezdett velem beszélgetni. Elkezdte mesélni az életét - mint általában az idős emberek a kórházban -, mikor szóba hozta a gyógyteákat. Fiatalkora óta issza a gyógyteákat, és életében - a szülésen és a kötelező vizsgálatokon kívül - most volt először kórházban. Semmilyen betegséggel nem küzdött, a vérvétel eredménye is teljesen jó volt. Ezek után egyből elkezdtem olvasgatni a gyógyteákról, és egy idő után én is elkezdtem fogyasztani. Most szeretném veletek megosztani a kedvenc gyógyteáimat, amiknek a hatását minden alkalommal tapasztaltam!

Fontos tudnivalók a gyógyteákról:
- Gyógyteák készítése alkalmával kerüljük a fém eszközök használatát!
- Minden gyógyteát csak mértékkel fogyasszunk!
- Ha fejfájást vagy bármiféle panaszt okoz egy fajta tea, ne fogyasszunk többet belőle!
- Ne vigyük túlzásba!
- Ne filtereset használjunk!
- Ne ízesítsük!

Csipkebogyó tea
A legjobb C-vitamin forrás! Antioxidáns hatású, s erősíti az immunrendszert, így a téli napokra ajánlott napi fogyasztása!
Elkészítése: 2-3 g-ot 2 dl felforralt vízben hagyjunk ázni 10-15 percen keresztül, zárt edényben, majd szűrjük le.

Kamilla tea
Emésztési panaszok, gyomorgörcs és puffadás ellen hatásos, valamint jó a szájüregi gyulladásokra is.
Elkészítése: 2-3 g-ot 2 dl felforralt vízben hagyjunk ázni 10-15 percen keresztül, zárt edényben, majd szűrjük le.

Citromfű tea
Nyugtató hatású. Én az érettségi időszakban minden reggel ezzel kezdtem a napot, a gyomorgöcsöm elmúlt és nyugodtabban mentem az iskolába, így a teljesítményem is jobb lett. Ezen kívül esténkén is szoktam meginni egyszer-egyszer, ezáltal könnyebben alszom és nem ébredek fel éjszaka. Emellett fogyasztható nyugtalanság és ingerlékenység esetén is!
Elkészítése: 2-3 g-ot 2 dl felforralt vízben hagyjunk ázni 10-15 percen keresztül, zárt edényben, majd szűrjük le.

Kakukkfű tea
Megfázás, baktériumos megbetegedés ellen hatásos. Gátolja a baktériumok szaporodását, és fertőtlenít is egyben. Emellett rossz lehelet ellen is szokták alkalmazni. Pár hónapja nagyon beteg voltam, olyannyira, hogy egy antibiotikumos kúra sem segített rajtam. Megittam egy csésze kakukkfű teát, és másnapra semmi bajom nem volt! Ugyanez történt az édesanyámmal is, egy nap alatt átment rajta a szörnyű nátha.
Elkészítése: 2-3 g-ot 2 dl felforralt vízben hagyjunk ázni 10-15 percen keresztül, zárt edényben, majd szűrjük le.

Cickafark tea
Ez a nők legjobb barátja. Főként menstruációs görcsök ellen alkalmazható, de emellett jó még étvágytalanságra és emésztési zavarokra.
Elkészítése: 2-3 g-ot 2 dl felforralt vízben hagyjunk ázni 10-15 percen keresztül, zárt edényben, majd szűrjük le.

Zöld tea
Szerintem a zöld tea a legjobb és leghasznosabb a gyógyteák közül! Rengeteg pozitív hatása van, többek között megelőzi a daganatos megbetegedéseket, valamit a fogszuvasodást is! Megakadályozza a magas vérnyomást, stresszoldó hatása mellett zsíroldó hatással is rendelkezik! [napi 3 csésze az étkezések után, havi 2 kg-ot tüntet el] Kávé helyett ajánlják. Én nem mindig ezt iszom, mert nem szabad folyamatosan, de kávé helyett ajánlják, ugyanis a kávé koffeinje a gyomorban szívódik fel, a zöld teáé viszont a belekben, tehát a zöld tea hatékonyabban és egyenletesebben élénkít. Emellett serkenti az agy működését is!
Elkészítése: 2-3 g-ot 2 dl felforralt vízben hagyjunk ázni 3-5 percen keresztül, zárt edényben, majd szűrjük le.

Remélem, hogy hasznosnak találtátok, és ti is bátran kipróbáljátok ezeket a csodaszereket! :)
További szép napot!